Visszajelzések tanítványaimtól


Felvételi előkészítő visszajelzések:


Kedves Tanár Úr!

Nagyon hasznosnak találta Zsombi az intenzív blokkokat és a következőt diktálta:
“Nem gondoltam volna, hogy a fogalmazás sablon segítségével egy kitalált dologról ennyit lehet írni, és ennyit tudok írni. A mondattan blokkban pedig jó volt egyben látni az összes szófajt.”

Köszönjük, és holnap megy, az előbb megjegyezte, hogy kicsit szomorú, hogy utoljára.

K. Bea


Kedves Tanár Úr!

AKG-ban megtörtént a javítás, Zsombornak a magyart 38 pontra sikerült megírni, ami az ő kezdeti nehézségeivel nagyon jó eredmény, matekja egyébként 44 pontos, ami neki mindvégig könnyebben ment. Az AKG statisztikája szerint az átlag magyarból ott 37,7 pont, matek 26 lett. Az országos átlag kevesebb szokott lenni a kimutatásuk szerint 9-12 ponttal.

Nagyon köszönjük a segítséget, szerintem ez a félév egy életre hasznos befektetés volt, pl. a szállóige, közmondás- gyűjtemény, a szövegalkotás, a szófajok, stb. Ami érdekes, a helyesírási feladatok tökéletesre sikeredtek, ami nem ment: nyalóka akkor jutott eszébe, amikor már beadta, nem tudta, mi a “leki pali”, és a közmondásokból is csak 1 sikerült. A fogalmazás teljes oldalnyira lett, és szerintem nagyon jó érveket talált, mert a sablon segítségével tudott az érvekre koncentrálni, a keretszövegen nem kellett gondolkodnia. Szövegértés rendben ment. 29-én megnézzük majd a javított dolgozatot.

Felvételizni szóbelin németből fog 2 gimnáziumban /Madách és Babits/, AKG-ban és Szinyeiben pedig kötetlen beszélgetés lesz, így most a németről fog szólni a február. De jön majd a magyar érettségi, és ha nehézségei lesznek az utolsó 2 évben magyarból, amikor már a jegyek számítanak a felvételihez, jelentkezni fogunk.

Köszönjük a segítséget, és fogjuk ajánlani a Tanár úr előkészítőjét az ismerőseinknek:

N. Zsombor és szülei


Kedves Márton!

Írásban is szeretnénk megköszönni ezt az igen hasznos felkészítési napot, amit Bence a legfontosabb felkészülési eszköznek tartott!

Külön szeretnénk kiemelni azt a tréneri professzionalizmust , amivel sikerült a kamasz gyerekem figyelmét 10 órán keresztül lekötni, miközben egy percet sem unatkozott, viszont teli élményekkel hagyta el a termet!

Hálás köszönet a sok segítségért!

Üdvözlet,

Nóra


„Kedves Tanár úr!

Máté fiúnkat felvették a Fazekasba. A vizsgán nagyon sok hasznát látta az Öntől kapott tudásnak.

Még egyszer köszönjük a gyors és hatékony segítséget.

Üdvözlettel

V. Barna és Gabriella”


„12 év küszködés után először láttam igazából értelmét a magyar tanulásnak. Márton felkeltette az érdeklődésemet. Segített megtalálni, hogy hogyan érdemes tanulni, és leküzdeni a gátlásaimat.”

W. Péter


„ Nagy bizalommal ajánljuk Márton tanár urat. Gergő fiam 43 pontot írt a nyolcadikos felvételin.

Szeptembertől januárig végigvették az egész nyelvtan anyagot, amire szükség volt. Nagy önbizalmat adott neki ez a tudás.”

T. Katalin


Kedves Rétlaki Márton!

Szeretnénk megköszönni a szuperintenzív felkészítést. Petrának nagyon jól sikerült a magyar központi felvételije, 44 pontos lett.

Még nem tudjuk, hogy az összpontszáma  elég lesz-e a Szent László Gimnáziumba, hiszen még a rajz felvételi hátra van.

De mindenképpen nagyon örülünk, hogy ez a szupergyors felkészítő, ilyen szuper eredményt hozott!

Üdvözlettel: L. Erika és Petra


Kedves Márton,

Igen, nyugodtan tegye fel a honlapra.

Csegő még azt is mondta az intenzív felkészítő után, hogy a 3 óra elrepült, olyan jó volt, és talán ő tanár lesz, mert a nyelvtan óra “elrepült”.

Remélem, legkésőbb érettségi előtt találkozunk!

Krisztina


Kedves Márton,

Csegő írásbeli felvételije 45 pontos lett. Nagyon örült neki! A fogalmazása, amitől különösen féltünk, maximális pontot kapott. Az 5 pont 1-1 kisebb hibából adódott.

 Még egyszer nagyon szépen köszönjük a segítségét, Ön nélkül ez nem sikerült volna!

Köszönettel,

T. Krisztina


Szia,

Nagyon jól sikerült mindkettő.

Magyar 46 pont, Matek 47 pont.

Köszi az érdeklődést,

Dani


Kedves Márton!

Köszönöm az érdeklődését, 43 pont lett, ami természetesen Önnek is köszönhető.

üdvözlettel:

Fanni (kis Picasso)


Szia!

A magyar felvételin 48 pontot értem el.

Köszönöm az alapos felkészítést!

Benedek



Nyelvtan szuperintenzív felkészítés nyolcadikosoknak – Visszajelzések

“Nekem a zöngés-zöngétlen párok és a mondatelemzés volt a leghasznosabb.”
Szonja

“A szövegértés nagyon hasznos volt. Egyébként meg életemben nem röhögtem ennyit…”
Kristóf

“A fogalmazás, mondatelemzés nagyon hasznos volt. Jól fogom tudni használni.”
Bence

“Kicsit korán kezdődött, fel kellett ébrednem… De aztán… Rengeteg anyagot kaptunk, lesz mit átnézni, jó, hogy ezeket elvihetjük. A szövegalkotás nagyon konkrét segítség, csak be kell helyettesíteni, és kész.”
Gergő

“A szófajtani rendszerezés nekem nagyon hasznos volt, végre egyben látom az egészet. A szövegalkotás olyan segítség, amivel már simán meg fogom írni a szöveget.”
Karcsi

“Nekem a szövegértés volt a legnagyobb segítség. Most már tudom, mire figyeljek. Eddig átláthatatlan volt az egész.”
Dávid

“A szövegalkotás nagyon sokat segített. Most már tudom, hogy hogy kell írni.”
Bencze

“Az utolsó két blokk (mondattan, szövegalkotás) adta nekem a legtöbbet. Jó összegzés, rendszerezés. Szépen minden a helyére került.”
Dani

“A szövegértés, a mondatelemzés és a szövegalkotás adta nekem a legtöbbet. Végre látom, hogy hogy kell megírni a szöveget.”
Andi

“A szövegalkotás segít a legtöbbet. Az, hogy konkrétan látom, hogy van írva, hogy áll össze a szöveg, és hogyan kell megírnom.”
Zsombi

“A szövegalkotás egészen más nekem, most már, mint a szuperintenzív előtt. És a szófaji rendszerezés. Az nagyon jó volt.”
Gyuri

“Nagyon hasznos volt az egész. Hogy mindent egyben látok. A mondatelemzés és a szövegértés emelkedett nekem ki még jobban.”
Levi

“A szövegértés eddig nem tudtam, mihez kezdjek vele. Nem gondoltam, hogy ezt is meg lehet tanulni.”
Viktor

“A szófajok rendszerezése jobban el lett mondva, mint az iskolában. A szövegalkotásnál meg most már tudom, hogy mit kell beírni.”
Tamás

“A szövegalkotás. Hihetetlenül leegyszerűsödött számomra ez a feladat. Simán meg fogom írni ezzel a tudással.”



„Kedves Rétlaki Tanár Úr!

Köszönöm ezt a kicsivel több, mint egy évet, amit velünk töltött. Azt hiszem, sok mindent sikerült elsajátítanom, megtanulnom. Köszönöm a beszélgetéseinket, és, hogy megőrizte az érzéseimről szóló mondandóimat. Köszönöm, hogy rábízhattam valakire az életemben történő nehézségeket. Köszönöm, hogy ilyen jó tanár, és ilyen remek ember! Nagyon sok sikert kívánok Önnek a továbbiakban!

U.i.: Működik a kézen fogva vitatkozás! :)”

D. Isabell:  facebook.com/isabell.dietze.3


„Igaza van a kedvesének, Önnek tanítani kell. Rendkívül sok kiváló tanárom volt, és már a jegyem se függ ettől, Ön gyakorolt rám a legnagyobb hatást és legmaradandóbbat. És tudom, Önnek az élete a tanítás. Fontolja meg, amit mond a kedvese, most még nagyobb szükség van az olyan tanárokra, amilyen Ön.”

Virág így osztotta meg a MetaFort a Facebookon 2017.09.04-én:

“Rétlaki Márton egykori magyar tanárom. Mi, a színjátszósok, túldimenzionálva azt gondoltuk, valamiféle titkos egylete vagyunk, mint a Harry Potterben Dumbledornak a varázsló tanulók. Örömmel látom, nem hagy fel a tanítással, teszi, ahol a legjobban tudja tenni. Minden kedves ismerősömnek ajánlom a tanodát és a felkészítést. Kiváló pedagógus és kiváló ember. Embernek maradni, minden körülmények között…

Kérem az ismerőseimet, osszák a lehetőséget, mert valóban az.

Megjegyezném, még majd 30 év után is emlékezett a búcsúajándékra, amit tőle kaptam.”

Amikor megkérdeztem Virágot, hogy kitehetem-e ezt a Honlapra az elérhetőségével, ezt írta: “Természetesen, de nem azért írtam, mert szép… hanem mert igaz.”

Hajósi Virág:  facebook.com/hajosi.virag


Call Now Button